Kezdőlap
Megjegyzés: most kimaradnak a képek, csak a hosszú szöveg lesz (mivel nem akarom széthúzni a fórumot, screenshotok pedig csak widescreen felbontásban vannak jó minõségben), de remélem, azért így is végigolvassátok... véleményeket persze kérnék, ha kihagytam volna valamit / tévednék stb., mert az elsõre megírt, nyers változatot látjátok itt mindig, amin azért elõfordul, hogy javítani kell...
Múlt
Az Assassin's Creed annak idején ha nem is forradalmi megváltást, de új színt hozott a játékiparba: a sandbox játékok toplistájára írnám valahova mind a mai napig, annak ellenére, hogy önismétlõ játékmenete miatt egy idõ után unalmas lett, és kényszerített mosollyal játszott vele az ember, egészen amíg közeledett a játék vége, és újra felpörögtek az események, majd egy pofátlan befejezéssel félbemaradt a sztori.
Azt hiszem, vannak még rajtam kívül is, akik ennél a pontnál az Ubisoftos hölgyek és urak közeli rokonait emlegették, de hát ez volt, ezt kellett szeretni. Ez a húzásuk viszont zseniális volt, és többek között pont azért, mert erre csak most eszmélhetett rá a kedves játékos, a 2. rész megjelenésekor.
Jelenleg, a múltban
Az elsõ rész után meglehetõsen " azannya' " nyitással kezd az AC második része, ezzel sugallva, hogy nem fogunk belealudni, mint az elsõ rész esetében - amint Desmond újra nekiláthat az emlékek feldolgozásának, Ezio szerepét vesszük át. A mostani emlékek a reneszánsz Itália korát veszik alapul, ami egy nagyon jó választás volt, de hogy miért, arra késõbb térnék ki.
Az Ubisoft egy meglehetõsen egyedi, és remekül sikerült marketinggel vezette be a sztorit: a megjelenés elõtti utolsó hetekben minden héten kiadott egy 10 perces részletet egy élõszereplõs, a költségvetéshez és ahhoz képest, hogy egy játékokkal foglalkozó cégrõl beszélünk, meglehetõsen igényes kisfilmbõl, amely az AC2 elõzményeit meséli el: bemutatja az Auditore családot, a lassan, de biztosan kibontakozó fõ eseményszálat is elkezdi, és szépen elhelyez mindent és mindenkit a sztoriban, hogy tudjuk, mit látunk majd a játékban.
Hatványozottan ajánlott a megnézése mielõtt belekezdünk a játékba, ugyanis ha kihagyjuk, lesz amit nem fogunk érteni. A teljes videót HD minõségben megtekinthetitek itt:
https://www.youtube.com/watch?v=vcE8xJkK6t4&feature=fvst
Az én házam, az én váram
A játékmenet szempontjából rengeteg fejlõdést tapasztalhatunk az elsõ részhez képest, rengeteg kényelmi opció és RPG elem került be a játékba. Kis túlzással akár mondhatnám, hogy az AC elsõ részét és a Fable-t egybegyúrva megkapjuk az Assassin's Creed 2-õt.
A rengeteg apróság érdekesebbé teszi a freeform részét a játéknak, az az nem fogunk annyira unatkozni, amikor csak úgy mászkálni támad kedvünk. Különféle boltokban vásárolhatunk új fegyvereket, páncélt (ráadásul meglepõen bõ kínálatból választhatunk), szabathatunk magunknak másik ruhát (a színek változnak csak), vagy akár a villánkat is kidekorálhatjuk festményekkel.
Ezzel el is érkeztünk az RPG részek egyik leginkább húzó ágához, mégpedig ahhoz, hogy saját lakásunk van. Mit lakásunk! Villánk, komplett kisvárossal körülötte, aminek mi vagyunk az urai! Eleinte a városkánk lepukkant - az épületek koszosak, benõtték a különféle gazok, az utca poros, szemetes, sõt, még az ég is borús. Ahogy haladunk elõre a játékban, egyre nagyobb összegekre teszünk szert (bizony, megjelent a játékban a pénz), amibõl renoválhatjuk a városkánkat: újra megnyithatjuk a boltokat, a templomot, a bányát, és még sok minden mást, ami egy városban általában van. Ahogy egyre több pénzt költünk a városunkra, úgy egyre inkább szebb is lesz: nem csak az épületek változnak meg, hanem az emberek viselete is, virágokkal telnek meg az ablakpárkányok, és szép lassan a borongós, sötét idõ is eltûnik, és lassan elõbukkan a nap a felhõk mögül.
Nagyon jópofa ötlet, hogy ahogy városunk és villánk értéke nõ, úgy egyre többet is adózik nekünk a nép, amit elkölthetünk további fejlesztésekre, vagy bármi másra.
Védd magad Ubisoft, védd magad katona!
A média sokat bántotta az elsõ rész egygombos harcrendszerét, amivel közel halhatatlanok voltunk, és egy karcolás nélkül megúszhattuk a legtöbb kardpárbajt. Ezen a rendszeren frissítettek a drága Ubis hölgyek és urak, és bár az "egygombozás" lehetõsége továbbra is megvan, sokkal érdekesebb harcokat is lehetõvé tettek: az új mozdulatokkal kicselezhetjük ellenfelünket, elkábíthatjuk, vagy akár harc nélkül is lerázhatjuk õket, ami most már nem abból áll, hogy addig futkosunk az utcákon, amíg nem találunk egy padot...
Mivel az Auditore család az orvgyilkosok szép(?) mesterségét ûzi, így a tökéletes hangulathoz ajánlott így is játszani: megtehetjük, hogy 20 testõr levágása után jutunk el a célpontig, de sokkal hangulatosabb, és nem utolsó sorban sokkal nagyobb kihívást is jelent, ha tényleges orvgyilkosként játszunk: a környezet elemzésével, adottságainak kihasználásával, beépülve, észrevétlenül közel jutni a célponthoz, majd lehetõség szerint csendben, egy másodperc alatt elintézni - nem csak a hangulat miatt ajánlott így játszani, hanem mert az esetek 60-70%-ában rá is leszünk kényszerítve, és nehezebben fog menni, ha nem szoktok hozzá.
Az elsõ résznél sok mindent ígértek nekünk a pénzünkért, de azt hiszem, csak most kaptuk meg ezeket igazán: a városlakók (több városban is megfordulunk, többek között Firenzében és Velencében, hogy csak két fõbb nevet említsek) jelentõségét, a mesterséges intelligenciát és az elvegyülés lehetõségét nagyon hangoztatták, de végül nem sokat kaptunk belõle: a tömeg inkább csak kaotikusan kavargott, céltalanul bolyongtak ide-oda, sokszor nem reagáltak megfelelõen egy-egy eseményre, inkább csak azért volt jelen, hogy ne az üres utcákat járjuk.
A második részben ez gyökeresen megváltozik: az emberek remekül reagálnak a környezetük megváltozására, sokkal változatosabban akár ugyanarra az eseményre. Egy gyilkosság után van hogy a szemtanú árkon-bokron (apácarácson-hídon-háztömbön stb.) rohan segítségért kiabálva a legközelebbi õrség után kutatva, van hogy letérdel és az életért könyörög, hogy "õ nem látott semmit, ígéri hogy tarja a száját, csak ne öljük meg, gyerekei vannak", vagy éppen kétségbeesetten rohan, féltve a saját életét.
A tömegben való elvegyülést is végre megoldották, és ez az egyik legjobb újítás szerintem: az egyedül / párban sétáló embereken kívül kisebb csoportba verõdve is sétálgatnak, sztorizgatnak, nevetgélnek az utcán: ezekhez a csoportokhoz hozzácsapódhatunk, így elkerülve a feltûnést. Követve a mozgásukat kiválunk a csoportból amint nem a nekünk kellõ irányba fordulnak, majd gyorsan csatlakozunk egy másikhoz. Feltûnésmentesen közlekedhetünk akár így is, akár a tetõkön is: ugyanis ne felejtsük el, hogy a minden kiszögellést, apró repedést kihasználó falmászás és a free running lehetõsége továbbra is megvan, hiszen enélkül nem is lenne Assassin's Creed - sõt, ezen is csiszoltak kissé.
Grafika, hangok
A grafika terén jelentõs elõrelépés figyelhetõ meg: no nem a Scimitar Engine lett agyontuningolva (bár azért 1-2 helyen jelentõsen szebb lett, fõként a víz), hanem a kidolgozottság, a mûvészi kivitelezés az, ami egy nagyon komoly fejlõdésen ment keresztül az elsõ rész óta: hiába, reneszánsz nincs mûvészetek nélkül.
Ennek fényében el lehet felejteni az egyszerû, szürke, unalmas kocka házakat a sivatag közepén, mert ne szépítsünk, bár voltak nagyon szépen kidolgozott részei az elsõ rész környezetének, jó része ebbõl állt. A reneszánsz stílusirányzat nem csak az építészetben jelenik meg, hanem az emberek változatos viselésében, a szokásaikban, illetve a zenében is: gyönyörû folk számokat hallhatunk a játék során, és végre szinte mindig szól halkan valami a háttérben a szabadon mászkálás közben is. A városok hatványozottan színesebbek, érdekesebbek, és jóval szebbek, mint az elsõ részben, ráadásul változik körülöttünk: ahogyan haladunk elõre a történetben, nem csak az éjjel és a nappal váltakozik, ezzel teljesen új arcát mutatva például Velencének, hanem úgymond "passzív események" is bekerülnek a képbe: lesz könyvégetés, ahol ha nem folytatjuk a fõ sztoriszálat, akkor a város egészen addig ezt a képét fogja mutatni, amíg nem teszünk ellene. Vagy például ott a híres Velencei karnevál, amikor az emberek kiöltöznek, vetélkedõket, mulatságokat rendeznek, tûzijátékkal szépítik az esti égboltot... tényleg olyan mintha ott lennénk, és ha egyszer elkap minket a hangulata, tovább sem akarunk haladni a történetben, mert a fesztivál bizony véget ér egyszer.
A szinkron is sokat javult: megmaradt az elsõ részben is érdekesnek ható, ámde a hangulatot erõsítõ "arab-angol" akcentus, csak ugye értelemszerûen most "olasz-angol" akcentussal beszélnek a szereplõk - sõt, már a nyelvet is használják egy-egy tõmondat, vagy szitkozódás erejéig. Nem kell félni hogy így lemaradnánk egy két (akár döntõ jelentõségû) mondatról, mert az elsõ részben annyira hiányolt feliratozás végre megjelent a játékban, ami azért mondjuk ki: alapelvárás lett volna már akkor is. A sztorira egyébként nagyon nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztõk (ugyanis a visszajelzések alapján fõként az egy idõ után dögunalmas, ismétlõdõ párbeszédhelyzetek és feladatok voltak az elsõ rész legfõbb gyenge pontjai), ez pedig ténylegesen sokat dob a játékot az elsõ részhez képest: bevallom, én inkább végigrohantam a fõ történetszálat jelentõ küldetéseken, mint sem a mellékküldetésekkel foglalkoztam volna (persze azért nem hanyagoltam el azokat sem teljesen), mert annyira lekötött a történet, a fordulatok, az izgalom, és a "na még egy küldetést" hangulat - akik mondjuk megszállott TBS (Turn Based Strategy, pl. Heroes of MM széria) rajongók, most tudják hogy mirõl beszélek, ha "na még egy kört" mondat elhangzik. Csillagos ötöst kap a sztorira, mert egyáltalán nem kiszámítható, és keveredik a MI jelenünkkel, sõt, a jövõvel is. A játék vége felér egy komplett LOST évaddal, annyira sok, megmagyarázhatatlan, izgalmas, és a sztori szempontjából órási súllyal bíró dolog fog történni a végjátékban, hogy azt sem tudtam hová kapjam a fejem.
Még visszatérek!
Aki azt hitte, hogy a Half Life részeknek van a legfelcsigázóbb, "jöjjön már a következõ rész" befejezése, az játssza végig az AC2-õt és garantáltan megváltozik a véleménye. Ez azért van, mert az Assassin's Creed trilógiának indult, és Gyûrûk Urához hasonlóan félbe is hagyja a sztorit, amit majd a következõ rész visz tovább, ám mégsem szúr ki úgy a játékossal, hogy ne tudja meg a befejezést: Ezio történetét a születésétõl kezdve nyomon követjük, és több mint 20 éven át kísérjük életében - a története végül pedig lezárul. De ez a múlt, emlékek csupán. A jelenben még mindig Desmond Miles a fõ karakterünk, és az õ története nem zárul le, csak egyre érdekesebb lesz - ez pedig nem csak az álldogálós párbeszédekben, hanem végre akciózásban is megjelenik majd - tökéletes idõzítéssel váltakozik a múlt és a jelen, végre nem szakad meg az aprólékosan felépített hangulat.
Ami viszont nem annyira jó
A játéknak vannak hibái, bár ezek 1-2 kiemelkedõ dologtól eltekintve inkább csak apróságok. Az eredeti játék mûködtetéséhez például állandó internetkapcsolat kell (az Ubisoft szerverével tartva a kapcsolatot bizonyítjuk be, hogy mi igen is megvettük a játékot - például a mentéseink is itt tárolódnak), ami azért elég komoly negatívum, tekintettel arra hogy egy kizárólag singleplayer játékmódban játszható címrõl van szó.
Az irányítás nem mindig tökéletes, ritkán, de elõfordult hogy a tetõkön rohanva a Leap of Faith-et kivitelezte Ezio barátunk egy egyszerû ugrás helyett, vagy például ha egy magasabb toronyról másztam le, és néha el-el engedtem a kapaszkodókat hogy gyorsabban haladjak (esés közben újra megkapaszkodhatunk, ha jól idõzítünk, és van megfelelõ felület is), és bizony elõfordult hogy inkább a mélybe vetõdtünk (például egy virágokkal teli szekérbe, vagy az összesepert avarba, végre nem csak széna / szalma van mindenhol), ahelyett hogy 1-2 métert ereszkedtünk volna. Másik apróság, hogy ha megvettük egy páncéltípust (például vállvédõ), akkor azt soha többé nem vehetjük le: lecserélhetjük régebbire vagy újra, de külsõleg mindig rajtunk marad, és ha nem akarunk a késõbbiekben jóval könnyebben elhalálozni, akkor pedig szükség van rá, viszont egy idõ után inkább tûnünk páncélos lovagnak, mint könnyû öltözetû, fürge orvgyilkosnak. Bár ha megszerezzük a játék legerõsebb páncélját, akkor az már inkább visszaadja a régi hangulatot, viszont elveszítjük vele a jellegzetes fehér színt, ami szinte az AC részek védjegye: engem eléggé zavart, de egy idõ után (fõleg mivel a szóban forgó páncél a sztori szempontjából is jelentõs) szokható végül is, nem vészes.
Vagy ott van a teljes játékra kiható képarány probléma: amennyiben 4:3 képarányú monitor tulajdonosai vagyunk, ugyanúgy szélesvásznú módban láthatjuk a játékot egész végig, ami azért elég zavaró eleinte, de hozzá lehet szokni (az oldalirányba kinyújtott látótér viszont elengedhetetlen a játékmenet szempontjából, ezért aztán érthetõ a döntés).
Extrák
Ebbõl bõven kijutott nekünk, PC-seknek ismét: a konzolra már korábban megjelent, fizetõs DLC-ket mi eleve a játékba építve, ingyen és bérmentve élvezhetjük, illetve számos olyan extrát is elérhetünk, amit nem is a játékban szerezhetünk meg! Az Ubisoft ugyanis megalkotta a saját, Games for Windows Live szerû rendszerét (ebbe kell bejelentkeznünk minden indításnál), az Uplay-t,, ami nem csak online tárolja a mentéseinket (ezzel elég sokáig tartotta magát a másolásvédelem a kalózokkal szemben), de azokat fel is használhatjuk olyan extrák elérésére, amit a kalóz verzióval sehogy sem érhetünk el: például az achievementek után járó pontokat elkölthetjük érdekes, játékbeli extra tartalmakra, mint például az õseink történetét feltáró családi kripta, az új kosztüm, és még 1-2 apróság. A másik, az úgynevezett WebBattle ( http://g2w.ubi.com/assassins-creed-2/web-b...authorize/login ), amibe belépve a szerver elõkeresi a mentéseinket, és összeveti az itteni, sokkal nagyobb achievement listával. Az achik teljesítéséért pedig nem Uplay pontokat ad, hanem egyéb tartalmakat, amiket általában egy gyûjtõi kiadás mellé szokás adni: extra térképek (a gyûjthetõ dolgokat is jelölõ, akár), sehol máshol nem elérhetõ concept artok, vagy akár a játék zenéit is teljesen ingyen megkaphatjuk - hogy miért WebBattle a neve? Mert eredményeinket összevethetjük másokéval (akinek jobb az adott téren a mentése az nyer, mint egy autós kártyajátékban), és ezzel is oldhatunk fel extrákat.
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy új DRM ide, új DRM oda, jelentõsen ellensúlyozza az Ubisoft ezt a negatívumot, így (ha csak nincs probléma az állandó internetkapcsolatunkkal) sosem lesz problémánk a másolásvédelemmel, és még plusz tartalmakat is kapunk, ingyen.
Összegzés
Lassan a cikk végére érek, így azt hiszem ideje lenne összegezni, miben és mennyit fejlõdött a játék az elsõ részéhez képest, illetve mit is kapunk a pénzünkért: egy remek, a történelmen, a valláson (Biblián!) átívelõ, fordulatos sztorit, az Assassin's Creed jellegzetes sandbox / freeform játékmenetét (ami most már sokkal közelebb áll például egy GTA-hoz), és egy rakás lightos RPG elemet egybegyúrva, jó sok ingyenes extrával (bár azért még midig van ami kimaradt, és csak a gyûjtõi kiadás mellé járó ingame tartalom, de nem vészes). A sztorin végigrohanva, de azért nem minden mást elhanyagolva, egy aránylag gyors végigjátszás is körülbelül 20 órányi játékot jelent, ami a mai (sajnos egyre csökkenõ minõségû) felhozatalban azt hiszem, egy szép szám. Utána pedig még ott van minden más: a városok felfedezése, a mellékszálak felgöngyölése, a gyûjtögetés, ami azért eléggé megdobja a játékidõt, és ha valaki szereti ezt a szabad játékstílust, akkor simán eltölt a játékkal 40, vagy akár 60 órát is: elnézve a WebBattle statisztikákat pedig, nagyon sokan bõven efelett az idõ felett járnak már, így azért nem lett ez olyan rossz.
Pozitívumok
+ Izgalmas sztori
+ Remek zene és hangulat
+ Sok ingyenes extra tartalom
+ Hosszú játékidõ
+ Az elõzõ részben pár kidolgozatlan apróság (úszás, lovaglás, tömegben elvegyülés, stb) kijavítása, továbbfejlesztése, a játék szerves részévé tétele.
Negatívumok
- Az új Ubisoft DRM
- Pár apróság a karakterünkön (páncéleltüntetés lehetõségének hiánya, Altair armor csak fekete lehet, az idõvel megjelenõ szakáll is megmarad...)
- Továbbra sem támogatott a 4:3 képarány.
- Nem lehet külön mentéseket csinálni, hogy bármikor visszatölthessük például a Velencei karnevált.
+ Potizívum: mást már nem találok egyszerûen a jegyzeteim között, amit ideírhatnék 5. negatívumnak
.
Én azt mondom, 93%-ot megér.
A cikkből kimaradtak bizonyos érdekes új feature-ök bemutatása, amint lesz rá adott felület, ezeket boxok formájában szeretném elhelyezni (felbérelhető segítők, Leonardo, dual hidden blade stb).
Assassin's Creed 2
Múlt
Az Assassin's Creed annak idején ha nem is forradalmi megváltást, de új színt hozott a játékiparba: a sandbox játékok toplistájára írnám valahova mind a mai napig, annak ellenére, hogy önismétlõ játékmenete miatt egy idõ után unalmas lett, és kényszerített mosollyal játszott vele az ember, egészen amíg közeledett a játék vége, és újra felpörögtek az események, majd egy pofátlan befejezéssel félbemaradt a sztori.
Azt hiszem, vannak még rajtam kívül is, akik ennél a pontnál az Ubisoftos hölgyek és urak közeli rokonait emlegették, de hát ez volt, ezt kellett szeretni. Ez a húzásuk viszont zseniális volt, és többek között pont azért, mert erre csak most eszmélhetett rá a kedves játékos, a 2. rész megjelenésekor.
Jelenleg, a múltban
Az elsõ rész után meglehetõsen " azannya' " nyitással kezd az AC második része, ezzel sugallva, hogy nem fogunk belealudni, mint az elsõ rész esetében - amint Desmond újra nekiláthat az emlékek feldolgozásának, Ezio szerepét vesszük át. A mostani emlékek a reneszánsz Itália korát veszik alapul, ami egy nagyon jó választás volt, de hogy miért, arra késõbb térnék ki.
Az Ubisoft egy meglehetõsen egyedi, és remekül sikerült marketinggel vezette be a sztorit: a megjelenés elõtti utolsó hetekben minden héten kiadott egy 10 perces részletet egy élõszereplõs, a költségvetéshez és ahhoz képest, hogy egy játékokkal foglalkozó cégrõl beszélünk, meglehetõsen igényes kisfilmbõl, amely az AC2 elõzményeit meséli el: bemutatja az Auditore családot, a lassan, de biztosan kibontakozó fõ eseményszálat is elkezdi, és szépen elhelyez mindent és mindenkit a sztoriban, hogy tudjuk, mit látunk majd a játékban.
Hatványozottan ajánlott a megnézése mielõtt belekezdünk a játékba, ugyanis ha kihagyjuk, lesz amit nem fogunk érteni. A teljes videót HD minõségben megtekinthetitek itt:
https://www.youtube.com/watch?v=vcE8xJkK6t4&feature=fvst
Az én házam, az én váram
A játékmenet szempontjából rengeteg fejlõdést tapasztalhatunk az elsõ részhez képest, rengeteg kényelmi opció és RPG elem került be a játékba. Kis túlzással akár mondhatnám, hogy az AC elsõ részét és a Fable-t egybegyúrva megkapjuk az Assassin's Creed 2-õt.
A rengeteg apróság érdekesebbé teszi a freeform részét a játéknak, az az nem fogunk annyira unatkozni, amikor csak úgy mászkálni támad kedvünk. Különféle boltokban vásárolhatunk új fegyvereket, páncélt (ráadásul meglepõen bõ kínálatból választhatunk), szabathatunk magunknak másik ruhát (a színek változnak csak), vagy akár a villánkat is kidekorálhatjuk festményekkel.
Ezzel el is érkeztünk az RPG részek egyik leginkább húzó ágához, mégpedig ahhoz, hogy saját lakásunk van. Mit lakásunk! Villánk, komplett kisvárossal körülötte, aminek mi vagyunk az urai! Eleinte a városkánk lepukkant - az épületek koszosak, benõtték a különféle gazok, az utca poros, szemetes, sõt, még az ég is borús. Ahogy haladunk elõre a játékban, egyre nagyobb összegekre teszünk szert (bizony, megjelent a játékban a pénz), amibõl renoválhatjuk a városkánkat: újra megnyithatjuk a boltokat, a templomot, a bányát, és még sok minden mást, ami egy városban általában van. Ahogy egyre több pénzt költünk a városunkra, úgy egyre inkább szebb is lesz: nem csak az épületek változnak meg, hanem az emberek viselete is, virágokkal telnek meg az ablakpárkányok, és szép lassan a borongós, sötét idõ is eltûnik, és lassan elõbukkan a nap a felhõk mögül.
Nagyon jópofa ötlet, hogy ahogy városunk és villánk értéke nõ, úgy egyre többet is adózik nekünk a nép, amit elkölthetünk további fejlesztésekre, vagy bármi másra.
Védd magad Ubisoft, védd magad katona!
A média sokat bántotta az elsõ rész egygombos harcrendszerét, amivel közel halhatatlanok voltunk, és egy karcolás nélkül megúszhattuk a legtöbb kardpárbajt. Ezen a rendszeren frissítettek a drága Ubis hölgyek és urak, és bár az "egygombozás" lehetõsége továbbra is megvan, sokkal érdekesebb harcokat is lehetõvé tettek: az új mozdulatokkal kicselezhetjük ellenfelünket, elkábíthatjuk, vagy akár harc nélkül is lerázhatjuk õket, ami most már nem abból áll, hogy addig futkosunk az utcákon, amíg nem találunk egy padot...
Mivel az Auditore család az orvgyilkosok szép(?) mesterségét ûzi, így a tökéletes hangulathoz ajánlott így is játszani: megtehetjük, hogy 20 testõr levágása után jutunk el a célpontig, de sokkal hangulatosabb, és nem utolsó sorban sokkal nagyobb kihívást is jelent, ha tényleges orvgyilkosként játszunk: a környezet elemzésével, adottságainak kihasználásával, beépülve, észrevétlenül közel jutni a célponthoz, majd lehetõség szerint csendben, egy másodperc alatt elintézni - nem csak a hangulat miatt ajánlott így játszani, hanem mert az esetek 60-70%-ában rá is leszünk kényszerítve, és nehezebben fog menni, ha nem szoktok hozzá.
Az elsõ résznél sok mindent ígértek nekünk a pénzünkért, de azt hiszem, csak most kaptuk meg ezeket igazán: a városlakók (több városban is megfordulunk, többek között Firenzében és Velencében, hogy csak két fõbb nevet említsek) jelentõségét, a mesterséges intelligenciát és az elvegyülés lehetõségét nagyon hangoztatták, de végül nem sokat kaptunk belõle: a tömeg inkább csak kaotikusan kavargott, céltalanul bolyongtak ide-oda, sokszor nem reagáltak megfelelõen egy-egy eseményre, inkább csak azért volt jelen, hogy ne az üres utcákat járjuk.
A második részben ez gyökeresen megváltozik: az emberek remekül reagálnak a környezetük megváltozására, sokkal változatosabban akár ugyanarra az eseményre. Egy gyilkosság után van hogy a szemtanú árkon-bokron (apácarácson-hídon-háztömbön stb.) rohan segítségért kiabálva a legközelebbi õrség után kutatva, van hogy letérdel és az életért könyörög, hogy "õ nem látott semmit, ígéri hogy tarja a száját, csak ne öljük meg, gyerekei vannak", vagy éppen kétségbeesetten rohan, féltve a saját életét.
A tömegben való elvegyülést is végre megoldották, és ez az egyik legjobb újítás szerintem: az egyedül / párban sétáló embereken kívül kisebb csoportba verõdve is sétálgatnak, sztorizgatnak, nevetgélnek az utcán: ezekhez a csoportokhoz hozzácsapódhatunk, így elkerülve a feltûnést. Követve a mozgásukat kiválunk a csoportból amint nem a nekünk kellõ irányba fordulnak, majd gyorsan csatlakozunk egy másikhoz. Feltûnésmentesen közlekedhetünk akár így is, akár a tetõkön is: ugyanis ne felejtsük el, hogy a minden kiszögellést, apró repedést kihasználó falmászás és a free running lehetõsége továbbra is megvan, hiszen enélkül nem is lenne Assassin's Creed - sõt, ezen is csiszoltak kissé.
Grafika, hangok
A grafika terén jelentõs elõrelépés figyelhetõ meg: no nem a Scimitar Engine lett agyontuningolva (bár azért 1-2 helyen jelentõsen szebb lett, fõként a víz), hanem a kidolgozottság, a mûvészi kivitelezés az, ami egy nagyon komoly fejlõdésen ment keresztül az elsõ rész óta: hiába, reneszánsz nincs mûvészetek nélkül.
Ennek fényében el lehet felejteni az egyszerû, szürke, unalmas kocka házakat a sivatag közepén, mert ne szépítsünk, bár voltak nagyon szépen kidolgozott részei az elsõ rész környezetének, jó része ebbõl állt. A reneszánsz stílusirányzat nem csak az építészetben jelenik meg, hanem az emberek változatos viselésében, a szokásaikban, illetve a zenében is: gyönyörû folk számokat hallhatunk a játék során, és végre szinte mindig szól halkan valami a háttérben a szabadon mászkálás közben is. A városok hatványozottan színesebbek, érdekesebbek, és jóval szebbek, mint az elsõ részben, ráadásul változik körülöttünk: ahogyan haladunk elõre a történetben, nem csak az éjjel és a nappal váltakozik, ezzel teljesen új arcát mutatva például Velencének, hanem úgymond "passzív események" is bekerülnek a képbe: lesz könyvégetés, ahol ha nem folytatjuk a fõ sztoriszálat, akkor a város egészen addig ezt a képét fogja mutatni, amíg nem teszünk ellene. Vagy például ott a híres Velencei karnevál, amikor az emberek kiöltöznek, vetélkedõket, mulatságokat rendeznek, tûzijátékkal szépítik az esti égboltot... tényleg olyan mintha ott lennénk, és ha egyszer elkap minket a hangulata, tovább sem akarunk haladni a történetben, mert a fesztivál bizony véget ér egyszer.
A szinkron is sokat javult: megmaradt az elsõ részben is érdekesnek ható, ámde a hangulatot erõsítõ "arab-angol" akcentus, csak ugye értelemszerûen most "olasz-angol" akcentussal beszélnek a szereplõk - sõt, már a nyelvet is használják egy-egy tõmondat, vagy szitkozódás erejéig. Nem kell félni hogy így lemaradnánk egy két (akár döntõ jelentõségû) mondatról, mert az elsõ részben annyira hiányolt feliratozás végre megjelent a játékban, ami azért mondjuk ki: alapelvárás lett volna már akkor is. A sztorira egyébként nagyon nagy hangsúlyt fektettek a fejlesztõk (ugyanis a visszajelzések alapján fõként az egy idõ után dögunalmas, ismétlõdõ párbeszédhelyzetek és feladatok voltak az elsõ rész legfõbb gyenge pontjai), ez pedig ténylegesen sokat dob a játékot az elsõ részhez képest: bevallom, én inkább végigrohantam a fõ történetszálat jelentõ küldetéseken, mint sem a mellékküldetésekkel foglalkoztam volna (persze azért nem hanyagoltam el azokat sem teljesen), mert annyira lekötött a történet, a fordulatok, az izgalom, és a "na még egy küldetést" hangulat - akik mondjuk megszállott TBS (Turn Based Strategy, pl. Heroes of MM széria) rajongók, most tudják hogy mirõl beszélek, ha "na még egy kört" mondat elhangzik. Csillagos ötöst kap a sztorira, mert egyáltalán nem kiszámítható, és keveredik a MI jelenünkkel, sõt, a jövõvel is. A játék vége felér egy komplett LOST évaddal, annyira sok, megmagyarázhatatlan, izgalmas, és a sztori szempontjából órási súllyal bíró dolog fog történni a végjátékban, hogy azt sem tudtam hová kapjam a fejem.
Még visszatérek!
Aki azt hitte, hogy a Half Life részeknek van a legfelcsigázóbb, "jöjjön már a következõ rész" befejezése, az játssza végig az AC2-õt és garantáltan megváltozik a véleménye. Ez azért van, mert az Assassin's Creed trilógiának indult, és Gyûrûk Urához hasonlóan félbe is hagyja a sztorit, amit majd a következõ rész visz tovább, ám mégsem szúr ki úgy a játékossal, hogy ne tudja meg a befejezést: Ezio történetét a születésétõl kezdve nyomon követjük, és több mint 20 éven át kísérjük életében - a története végül pedig lezárul. De ez a múlt, emlékek csupán. A jelenben még mindig Desmond Miles a fõ karakterünk, és az õ története nem zárul le, csak egyre érdekesebb lesz - ez pedig nem csak az álldogálós párbeszédekben, hanem végre akciózásban is megjelenik majd - tökéletes idõzítéssel váltakozik a múlt és a jelen, végre nem szakad meg az aprólékosan felépített hangulat.
Ami viszont nem annyira jó
A játéknak vannak hibái, bár ezek 1-2 kiemelkedõ dologtól eltekintve inkább csak apróságok. Az eredeti játék mûködtetéséhez például állandó internetkapcsolat kell (az Ubisoft szerverével tartva a kapcsolatot bizonyítjuk be, hogy mi igen is megvettük a játékot - például a mentéseink is itt tárolódnak), ami azért elég komoly negatívum, tekintettel arra hogy egy kizárólag singleplayer játékmódban játszható címrõl van szó.
Az irányítás nem mindig tökéletes, ritkán, de elõfordult hogy a tetõkön rohanva a Leap of Faith-et kivitelezte Ezio barátunk egy egyszerû ugrás helyett, vagy például ha egy magasabb toronyról másztam le, és néha el-el engedtem a kapaszkodókat hogy gyorsabban haladjak (esés közben újra megkapaszkodhatunk, ha jól idõzítünk, és van megfelelõ felület is), és bizony elõfordult hogy inkább a mélybe vetõdtünk (például egy virágokkal teli szekérbe, vagy az összesepert avarba, végre nem csak széna / szalma van mindenhol), ahelyett hogy 1-2 métert ereszkedtünk volna. Másik apróság, hogy ha megvettük egy páncéltípust (például vállvédõ), akkor azt soha többé nem vehetjük le: lecserélhetjük régebbire vagy újra, de külsõleg mindig rajtunk marad, és ha nem akarunk a késõbbiekben jóval könnyebben elhalálozni, akkor pedig szükség van rá, viszont egy idõ után inkább tûnünk páncélos lovagnak, mint könnyû öltözetû, fürge orvgyilkosnak. Bár ha megszerezzük a játék legerõsebb páncélját, akkor az már inkább visszaadja a régi hangulatot, viszont elveszítjük vele a jellegzetes fehér színt, ami szinte az AC részek védjegye: engem eléggé zavart, de egy idõ után (fõleg mivel a szóban forgó páncél a sztori szempontjából is jelentõs) szokható végül is, nem vészes.
Vagy ott van a teljes játékra kiható képarány probléma: amennyiben 4:3 képarányú monitor tulajdonosai vagyunk, ugyanúgy szélesvásznú módban láthatjuk a játékot egész végig, ami azért elég zavaró eleinte, de hozzá lehet szokni (az oldalirányba kinyújtott látótér viszont elengedhetetlen a játékmenet szempontjából, ezért aztán érthetõ a döntés).
Extrák
Ebbõl bõven kijutott nekünk, PC-seknek ismét: a konzolra már korábban megjelent, fizetõs DLC-ket mi eleve a játékba építve, ingyen és bérmentve élvezhetjük, illetve számos olyan extrát is elérhetünk, amit nem is a játékban szerezhetünk meg! Az Ubisoft ugyanis megalkotta a saját, Games for Windows Live szerû rendszerét (ebbe kell bejelentkeznünk minden indításnál), az Uplay-t,, ami nem csak online tárolja a mentéseinket (ezzel elég sokáig tartotta magát a másolásvédelem a kalózokkal szemben), de azokat fel is használhatjuk olyan extrák elérésére, amit a kalóz verzióval sehogy sem érhetünk el: például az achievementek után járó pontokat elkölthetjük érdekes, játékbeli extra tartalmakra, mint például az õseink történetét feltáró családi kripta, az új kosztüm, és még 1-2 apróság. A másik, az úgynevezett WebBattle ( http://g2w.ubi.com/assassins-creed-2/web-b...authorize/login ), amibe belépve a szerver elõkeresi a mentéseinket, és összeveti az itteni, sokkal nagyobb achievement listával. Az achik teljesítéséért pedig nem Uplay pontokat ad, hanem egyéb tartalmakat, amiket általában egy gyûjtõi kiadás mellé szokás adni: extra térképek (a gyûjthetõ dolgokat is jelölõ, akár), sehol máshol nem elérhetõ concept artok, vagy akár a játék zenéit is teljesen ingyen megkaphatjuk - hogy miért WebBattle a neve? Mert eredményeinket összevethetjük másokéval (akinek jobb az adott téren a mentése az nyer, mint egy autós kártyajátékban), és ezzel is oldhatunk fel extrákat.
Azt hiszem elmondhatjuk, hogy új DRM ide, új DRM oda, jelentõsen ellensúlyozza az Ubisoft ezt a negatívumot, így (ha csak nincs probléma az állandó internetkapcsolatunkkal) sosem lesz problémánk a másolásvédelemmel, és még plusz tartalmakat is kapunk, ingyen.
Összegzés
Lassan a cikk végére érek, így azt hiszem ideje lenne összegezni, miben és mennyit fejlõdött a játék az elsõ részéhez képest, illetve mit is kapunk a pénzünkért: egy remek, a történelmen, a valláson (Biblián!) átívelõ, fordulatos sztorit, az Assassin's Creed jellegzetes sandbox / freeform játékmenetét (ami most már sokkal közelebb áll például egy GTA-hoz), és egy rakás lightos RPG elemet egybegyúrva, jó sok ingyenes extrával (bár azért még midig van ami kimaradt, és csak a gyûjtõi kiadás mellé járó ingame tartalom, de nem vészes). A sztorin végigrohanva, de azért nem minden mást elhanyagolva, egy aránylag gyors végigjátszás is körülbelül 20 órányi játékot jelent, ami a mai (sajnos egyre csökkenõ minõségû) felhozatalban azt hiszem, egy szép szám. Utána pedig még ott van minden más: a városok felfedezése, a mellékszálak felgöngyölése, a gyûjtögetés, ami azért eléggé megdobja a játékidõt, és ha valaki szereti ezt a szabad játékstílust, akkor simán eltölt a játékkal 40, vagy akár 60 órát is: elnézve a WebBattle statisztikákat pedig, nagyon sokan bõven efelett az idõ felett járnak már, így azért nem lett ez olyan rossz.
Pozitívumok
+ Izgalmas sztori
+ Remek zene és hangulat
+ Sok ingyenes extra tartalom
+ Hosszú játékidõ
+ Az elõzõ részben pár kidolgozatlan apróság (úszás, lovaglás, tömegben elvegyülés, stb) kijavítása, továbbfejlesztése, a játék szerves részévé tétele.
Negatívumok
- Az új Ubisoft DRM
- Pár apróság a karakterünkön (páncéleltüntetés lehetõségének hiánya, Altair armor csak fekete lehet, az idõvel megjelenõ szakáll is megmarad...)
- Továbbra sem támogatott a 4:3 képarány.
- Nem lehet külön mentéseket csinálni, hogy bármikor visszatölthessük például a Velencei karnevált.
+ Potizívum: mást már nem találok egyszerûen a jegyzeteim között, amit ideírhatnék 5. negatívumnak
. Én azt mondom, 93%-ot megér.
A cikkből kimaradtak bizonyos érdekes új feature-ök bemutatása, amint lesz rá adott felület, ezeket boxok formájában szeretném elhelyezni (felbérelhető segítők, Leonardo, dual hidden blade stb).
